“Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” (József Attila)

Egy könyvbe illő, klasszikus, de nagyon intenzív fejlődési utat jártunk be az őszi elvonulásunk résztvevőivel Szentbékkállán.

Az út során, amely jelen esetben 48 óra volt, a csoport fejlődési fázisainak első 3 szakaszán gyakorlatilag az első nap délutánján átment a csoport.

A megalakulás során általában az a cél, hogy megismerkedjenek a tagok egymással és ekkor még magukat a legjobb színben igyekeznek feltűntetni. Ez utóbbi nyomokban még észrevehető volt ugyan, de mivel egy elvonulásra, egy önismereti programra azért jönnek el az emberek, hogy fejlődjenek, egy biztonságos térben az álarcok hamar lehullanak.

A viharzás szakasza jelen esetben be sem következett, mert mindenkinek egyértelmű volt, hogy hova tartunk, és a tempó miatt, amivel haladtunk a kitűzött cél felé, esély sem volt erre.

A harmadik fázis teljesen észrevétlenül zajlott le, a normák, a csoport által képviselt értékek hamar megnyilvánultak. Az elvonulás első estéjén már a résztvevők nagyobbik része megtalálta a helyét a csapatban, a második nap délelőttjén már egyértelműek voltak a közös célok, mélyebb kapcsolatok, és kötődések is kezdtek kialakulni.

Így a teljesítés szakaszára jutott a legtöbb idő, azaz a leghatékonyabb szakaszban dolgozhatott a csoport a legtöbbet, és olyan ívet futott be, olyan felismeréseket, megéléseket tartalmazott, hogy csak ültem, hallgattam a beszámolókat az utolsó gyakorlatot követően, és potyogtak a könnyeim.

Számomra mindig egy elképesztő csoda, ami ilyenkor történik: ennyire rövid idő alatt, ilyen felismerésekhez jutni. Kézzel fogható, szemmel látható a változás, amit tapasztaltunk.

Ezért érdemes élni és dolgozni. Hálás szívvel köszönöm a lehetőséget, hogy kísérhetlek Benneteket önismereti utatokon, és tükrötökben én is megmoshatom arcomat.