LOVAS ÖNISMERETI VEZETŐFEJLESZTŐ TRÉNING

Monty Roberts neve Magyarországon is sokak számára ismert, de maga a Monty Roberts módszer kevésbé. A módszer a lovak saját, belső kommunikációjának alkalmazására épít. A lovak nyelve, az „EQUUS” segítségével a ló és ember között rendkívül pontos és árnyalt kommunikáció jön létre, ennek eredménye pedig az elképzelhető legbensőségesebb és legbékésebb kapcsolat és együttműködés. Ez a Csatlakozással (Join-Up) kezdődik, amellyel létrejön a bizalom a ló és az ember között.

Mikor először találkoztunk a módszerrel egy izgalmas felismerés fogalmazódott meg bennünk: ennek a módszernek az ismerete és alkalmazása kiváló hatékonyságú eszköz lehet minden olyan ember számára, aki munkája során kommunikációjával embereket motivál, inspirál különböző célok elérésére, feladatok teljesítésére.

A módszer lényege, hogy a lovakat nem a hagyományosan és széleskörűen alkalmazott büntetés – jutalmazás módszerrel motiválják az együttműködésre, feladatok teljesítésére, hanem erőszakmentes kommunikációval, mely a lovak saját, Monty Roberts által EQUUS-nak elnevezett nyelvén folyik.

Tapasztalatból tudjuk, és számos kutatás támasztja alá, hogy az igazán hiteles és eredményes vezetők értenek és beszélnek az emberek nyelvén, kommunikációjukkal, önazonos viselkedésükkel képesek a munkatársaikat inspirálni és belső motivációjukra építeni.

Milyen tapasztalatokat szereznek a résztvevők a tréning során?

Az emberek képesek arra, hogy mást mondjanak, mint amit gondolnak, vagy amit a testbeszédük mutat, például azért, mert nem akarnak minket megbántani. A lovak ilyet nem tudnak. A tréning során a lovak által olyan direkt, őszinte visszajelzést kapunk szavaink, testbeszédünk, tetteink összhangjáról, a hitelességünkről, amelyet emberektől csak nagyon erős bizalmi kapcsolatban várhatunk.

A tréning során alapfokú nyelvvizsgát teszünk a lovak által beszélt EQUUS-ból és alkalmazzuk azt a gyakorlatban. A gyakorlati alkalmazás segít megtapasztalni az erőszakmentes, bizalmon alapuló kommunikáció erejét.

Lovas élmény tréningünkre azokat várjuk, akiknek fontos személyiségük fejlődése és azért tettekre is képesek, nyitottak az új élményekre és szívesen töltődnek fel természetes környezetben.

Szeretettel várunk!

„Ahova érdemes elmenned, oda nem vezet rövid út.”

Vavyan Fable

RÓLUNK MONDTÁK

Andrea felkészültsége és emberi kvalitásai magas szakmai színvonalú képzést tettek lehetővé számomra, ahol a gyakorlati oktatáson volt a fő fókusz. Ezzel minden esélyt megkaptam arra, hogy a jövőben a kapott tudást alkalmazva sikeres trénerként tevékenykedhessek. A képzés szakmaiságán túl az önismereti munka is nagyon hangsúlyosan megjelent.

Czirkos Orsolya, Nyelviskola-vezető

Andi egy nyíltszívű, őszinte, jó emberismerő és emberekkel nagyon jól együttműködni tudó tréner. Sikerei, és természetesen a képzések sikere is ebben rejlik. Egyedülálló módon tudta motiválni a képzésen résztvevő kollegáimat, és persze engem is.

Tökéletesen eltalálta az egyensúlyt az elméleti és gyakorlati képzések aránya között. Lelkiismeretes munkájának köszönhetően nem csak szakmai, hanem személyes fejlődést is tapasztaltam mindannyiunkon. Ezúton is köszönöm munkáját!

Szabó Mihály, Termelési vezető, JOST Hungária

I highly recommend Andrea and Krisztina for team training.  They have the ability to manage even the toughest groups, getting them to open up and actively participate.  When I first scheduled the training it was met with a lot of resistance.  After the first session, the entire team insisted on having more.

They provide professional and personable training and quickly connect with the group.  As a result, my team became more cohesive and effective managers.

Gabe Rozsa, General Manager

Andrea volt az, aki segített felismerni a rosszban is a jót. És ez nem egy sablon szöveg. Addig mindent úgy láttam, hogy „hogyan nem sikerülhet”. Aztán sikerült szemléletet váltanom. Sokáig így éltem, aztán jött egy rosszabb periódus, ami elmosta a pozitív énemet… De egy fordulópontnál újra visszatértem a korábban megtanultakhoz és újra talpra álltam belőle. Ez az igazi tanítás – ha a tanító nélkül később is újra tudod élni a dolgokat. Ehhez az kell, hogy ő ne csak mondja, sorolja, darálja…, de érezze, lássa és mutassa az utat. Mert ha egy utat így találsz meg, akkor bármikor vissza tudsz térni rá, még ha le is térsz róla olykor-olykor…

Gyivicsán Gábor, Value Stream Leader, Coloplast

HÍRLEVÉL

Kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre.