Trénerkék, coach-kák, mesterkék

október 8, 2016
Trénerkék, coach-kák, mesterkék

… avagy ne akarjunk más életében rendet rakni, ha a miénkben kupi van

Úton vagyok. Néha egy virágos rét kis ösvényén, ölelő napsütéssel, néha Via Ferrátán szakadó esővel és széllel. Hálás vagyok mindkettőért.

Talán azt gondolod most, hogy a virágos réten való sétáért könnyebb hálásnak lenni. Szerintem nem. Azt sokszor észre sem vesszük. Természetes. Viszont, ha elég tudatosak vagyunk már, akkor a tanítást nem lesz nehéz észrevenni, és örömmel fogadni.

Már egy ideje érzem, hogy egyre szigorúbban „határozom” meg azoknak az embereknek a körét, akikkel szeretek dolgozni, vagy akiktől szeretnék tanulni.  Nem a tökéletes emberi viselkedés, szakmaiság, netán „buddhaság” a legfőbb elvárásom, hanem az „úton lét”, de legalábbis az „útonlét”-re való igény.

Az akupunktúrás orvosom mondta egyszer, hogy mostanság kevés az igazi MESTER, mesterkékből azonban Dunát lehetne rekeszteni. Sajnos az én szakmámban sincs ez másképp: trénernek, coachnak lenni manapság nagy divat. Sokak számára csábító lehet a jó kereseti lehetőség, és hogy szabadon oszthatja be az ember az idejét. Igen. Látszólag. Ugyanis rengeteg energiát kell(ene) beletenni a saját magunk, valamint a tréninganyagok fejlesztésébe. És ezt kevesen teszik meg. Legtöbbjüket csak az ambíció (karrier, pénzkereset) hajtja, nem pedig az értelem (küldetés, önzetlen adni akarás, fejlesztés).

Úgy gondolom, hogy ha segíteni akarunk, akkor először magunkkal kell rendben lenni. „Tisztán” kell oda állni a partnerünk/ügyfelünk elé, különben csak a saját problémáinkat vetítjük ki rájuk és így nem tudunk adekvát segítséget, támogatást nyújtani.

Honnan tudjuk, hogy úton vagyunk?

  • erősen hiszünk abban, hogy minden, ami velünk történik (események, találkozások, nehéz helyzetek, betegségek), értünk történik
  • teljes felelősséget vállalunk, nem csak a cselekedeteinkért, hanem az összes – látszólag külső körülmények hatására – velünk történt eseményért; nem hibáztatunk másokat és nem „kenjük” a körülményekre
  • merünk tükörként gondolkozni a számunkra nehéz emberekről, eseményekről és magunkat, a saját korlátainkat, fejlesztendő tulajdonságainkat keressük ezekben a helyzetekben
  • a fókusz bent van, és nem kint; egyre jobban szeretünk magunkkal lenni, és egyre kevésbé van szükségünk arra, hogy elvonjuk a figyelmünket magunkról (nem nyúlunk azonnal az okostelefon után, és pörgetjük a facebookot, ha várakoznunk kell).
  • egyre magabiztosabbá és boldogabbá válunk: bízunk magunkban és az utunkban; nincs bennünk irigység, vágy mások életére, a sajátunkból akarjuk a legjobbat kihozni

Ezek a jellemzők már olyan fokú tudatosságot, éberséget és energiát hoznak az életünkbe, ami segít a valóság jobb érzékelésében, az illúziókban való dagonyázás helyett; ezen keresztül képessé tesz minket arra is, hogy ügyfeleinket/partnereinket tisztán észleljük, így megfelelő tükröt tarthatunk, és valóban egyre jobb segítőkké, fejlesztőkké válhatunk.