Hogyan segíti az utazás az önismeretet? 1. rész

október 12, 2018
Hogyan segíti az utazás az önismeretet? 1. rész

„Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás, s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban, amikor útra kel.” (Márai Sándor)
Imádok utazni. Főleg ilyen nagyot. Ilyenkor mindig sokkal közelebb kerülök magamhoz. Kilépek abból a világból, amiben élek, és belépek egy másikba, ami egy másfajta valóságot mutat, és segít megkérdőjelezni az „én világom” szabályait.
Ez a másik valóság persze csak akkor mutatja meg az arcát, ha képes vagyok – hacsak egy időre is – elhagyni a saját világom.
A kultúrsokk segíti ezt a váltást. Ezért szeretem Ázsiát. Letépi a ruhát, amit eddig hordtam, és felad rám egy másikat: „Na, ez milyen?” – „Hű… nagyon szokatlan…” – az elején furcsa, idegen, néha szó szerint hányingerem van. Kell egy kis idő, amíg bele tudok lazulni. Csodálattal figyelem a férjem, aki az első pillanattól kezdve ebben az ellazult állapotban van. Persze tegnap este ő is bevallotta, hogy – azon a helyen, ahol én azt mondtam, hogy „itt biztosan nem maradok egy percig sem” és kinevetett, hogy milyen édes vagyok a zárkózottságommal – ő sem maradt volna. 🙂 Nappal még jópofának tűnt ez a hippi tanya, ahol komoly szörfös élet zajlott, izmos férfi és női testekben gyönyörködhettünk és a kocsmák is tele voltak európaiakkal.

De estére eltűntek a „fehérek”. A kocsmák teraszán többnyire egy-egy 40-es égő pislákolt, és a népes, több generációs család – a szutykos kisgyerekektől az aggastyánig – élte hétköznapi estéjét a vendégtérnek nevezett „nappaliban”. Égett olajszag és oszlásnak indult haltetemek bűze terjengte be a teret. Látszólag örültek a váratlan vendégeknek, és minden bizonnyal igyekeztek volna a kedvünkre tenni, de sarkon fordultunk… Mondanom sem kell, én forszíroztam a távozást, miközben a férjem már az étlapnak nevezett, koszos-zsíros A4-es laminált lap tanulmányozásába kezdett. 🙂